(32 év a pokolban. Óvodásként, tanulóként, szülőként, sértettként és megint sértettként és feljelentőként.)
Esztergomban kezdtem tanulmányaimat 3 éves óvodásként pár száz méterre a munkásszállótól, ahol laktunk 16 m2-en négyen. Később elköltöztünk egy 3 szobás sorházi lakásba egy olyan utcába, ahol szükséglakások is voltak. Ez lényegében örök b. osztályt jelent. Öcsémnek, aki a legszaporább évben született, örök c. osztályt. Az a. osztályban voltak a tősgyökeres esztergomiak. B. és c. osztályban a hozzánk hasonló alföldi bevándorlók, karcagiak, nagyatádiak, zsidók és cigányok. Nem a harmincas évekről beszélek. A 80-as évekről. És nem a szegregátumról, hanem az Esztergomi Bazilika tőszomszédságáról.
Aztán mikor a város egyik leggazdagabb családja lettünk, akkor meg az fájt nekik. Valami mindig fájt nekik. Valamiért állandóan basztattak. 6-os kisecset. Sárga trikó. Köpeny. Tisztasági csomag. Hajhossz. Füzet. Fülbevaló. Usa zászlóra nyomott Hair felirat. Levi’s dzseki. Motorozás sebessége. Motorozás gyakorisága. Mér’ ülsz a táskádon? Mér’ ülsz a betonon? Mér’ dohányzol? Mér’ nem mész be első órára? Mér’ mész ki a lángososhoz?
De azt egyetlen egy se kérdezte meg soha, hogy mér’ van ott a gépgyártástechnológiai szakközépben az a semmirevaló parazita, akinek a „tanítványai” nem tudják megfogni a tolómérőt és fordítva fogják be a fűrészlapot, amíg én Hair felirattal a Levi’s dzsekimen, fülbevalóval a fülemben, óra helyett motorozok azon a motoron, amit becsukott szemmel szedtem szét és raktam össze. Mert én vagyok a gépész baszd meg.
Aztán bevonultam. 91-ben. Kikisértük az utolsó oroszt is. Aztán jött a telefon otthonról, hogy a pedagógus vezette kormány ellop mindent, ami gyárbán van. Akkor még nem tudtuk, hogy később a gyárat is meg a lakásokat is.
Aztán ahogy kimentek a zöld szovjet katonai autók, jöttek a fehérek. UN felirattal. Valami pedagógus gyerek éppen népírtott a Balkánon. Nekik ez áll jól. Kellett a rendfenntartás, mert érdekes módon, ami nekik rend, az nekünk soha nem az.
Később Angelina Jolie filmet forgatott a Slobodan Milosevic nevű pedagógusgyerek fémjelezte háborúról. Rá is jött, hogy ha egy pedagógusgyerek által rommá pusztított helyet akar filmre vinni, akkor kell találnia egy pedagógusgyerek által rommá pusztított helyet. Meg is találta Esztergomot. Ez egy hosszabb téma, nem ilyen blog terjedelmű. A könyvemben kifejtem bővebben.
Aztán apa lettem és megértettem miért a kettő ballagás volt az összes alkalom, amikor apám hajlandó volt átlépni az iskola küszöbét.
Semmi esélyünk nincsen nagyjából semmire, amíg valaki nem söpri be szőröstül-bőröstül a magyar közbutítást a kukába és nem épít újat helyette úgy, hogy a közelébe se engedi azt, aki eddig benne volt.