32 év a pokolban. Óvodásként, tanulóként, szülőként, sértettként és megint sértettként és feljelentőként.
Esztergomban kezdtem tanulmányaimat 3 éves óvodásként pár száz méterre a munkásszállótól, ahol laktunk huszonvalahány m2-en négyen. Később elköltöztünk egy 3 szobás sorházi lakásba egy olyan utcába, ahol szükséglakások is voltak. Ez lényegében örök b. osztályt jelent. Öcsémnek, aki a legszaporább évben született, örök c. osztályt. Az a. osztályban voltak a tősgyökeres esztergomiak. B. és c. osztályban a hozzánk hasonló alföldi bevándorlók, karcagiak, nagyatádiak, zsidók és cigányok. Nem a 30-as évekről beszélek, hanem a 80-as évekről. És nem a szegregátumról, hanem az Esztergomi Bazilika szomszédságáról. Így osztályozták a gyerekeket a pedagógusok a 70-es, 80-as években.
Aztán mikor a város egyik leggazdagabb családja lettünk, akkor meg az fájt nekik. Valami mindig fájt nekik. Valamiért állandóan basztattak. 6-os kisecset. Sárga trikó. Köpeny. Tisztasági csomag. Hajhossz. Füzet. Fülbevaló. Usa zászlóra nyomott Hair felirat. Levi’s dzseki. Motorozás sebessége. Motorozás gyakorisága. Mér’ ülsz a táskádon? Mér’ ülsz a betonon? Mér’ dohányzol? Mér’ nem mész be első órára? Mér’ mész ki a lángososhoz?
De azt egyetlen egy se kérdezte meg soha, hogy mér’ van ott a gépgyártástechnológiai szakközépben közpénzből az a semmirevaló parazita, akinek a „tanítványai” nem tudják megfogni a tolómérőt és fordítva fogják be a fűrészlapot, amíg én Hair felirattal a Levi’s dzsekimen, fülbevalóval a fülemben, óra helyett motorozok azon a motoron, amit becsukott szemmel szedtem szét és raktam össze. Mert én egy gépész vagyok baszd meg. Fülbevalóval, hosszú hajjal, lángossal a kezemben, mert az iskolai büfé szar. Úgy pusztították le a szakmákat több évtizednyi szívós, kitartó „munkával”, hogy az lenne a csoda, ha maradt volna Magyarországnak egyetlen működő szegmense. Meg az, ha nem menekült volna el onnan mindenki, akikbe ezek a …. „tanárok” (?) évtizedekig törölgették a lábukat.
91-ben bevonultam. Kikisértük az utolsó oroszt is. És jött a telefon otthonról, hogy a pedagógus vezette kormány ellop meg ellopat mindent, ami a gyárban van. Akkor még nem tudtuk, hogy később a gyárat is, meg a gyár körüli lakásokat is.
Aztán ahogy kimentek a zöld szovjet katonai autók, jöttek a fehérek, UN felirattal. Valami pedagógusgyerek éppen népírtott a Balkánon. Nekik ez áll jól. Kellett a rendfenntartás, mert érdekes módon, ami nekik rend, az nekünk soha nem az.
Aztán apa lettem és megértettem miért a kettő ballagás volt az összes alkalom, amikor apám hajlandó volt átlépni az iskola küszöbét.
Később Angelina Jolie filmet forgatott a Slobodan Milosevic nevű pedagógusgyerek fémjelezte háborúról. Rá is jött, hogy ha egy pedagógusgyerek által rommá pusztított helyet akar filmre vinni, akkor kell találnia egy pedagógusgyerek által rommá pusztított helyet. Meg is találta Esztergomot. Ez egy hosszabb téma, nem ilyen blog terjedelmű. A könyvemben kifejtem bővebben.
Nagyjából így nézett ki Esztergom a pedagógus önkormányzat alatt. Csak egy kis sár kellett a hídra és kész is volt a balkáni pokol. (A vér és méz földje. Forgatás 2010, bemutató 2011.)
Semmi esélyünk nincsen nagyjából semmire, amíg valaki nem söpri le szőröstül-bőröstül a magyar közbutítást a történelem szemétdomjára és nem épít újat helyette úgy, hogy a közelébe se engedi azt, aki eddig benne volt.